2010. március 17.
Az MDF országos választmányába delegált helyi vezetők – köztük a megyei elnökök – nem számíthatnak arra, hogy biztos befutó helyet kapnak a párt országos listáján. Ezért többen arra készülnek, hogy Dávid Ibolya, Herényi Károly, Somogyi Zoltán és Debreczeni József elmozdításával szorítanak helyet maguknak.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Most „van esély a gyógyulásra” – jelentette ki Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az egyesület kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden. Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után – vélekedett Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja.
Teljes cikk »
|
2010. március 17.
A közszolgálati televízió elrontotta a Demszkyt megdobálni vágyó derék hazafiak ünnepi örömét. Nem közvetítette a főpolgármester huszadik, jubileumi és egyben utolsó Petőfi-szobor alatti vicsorgását, s így megfelelő publicitás hiányában a tojáshajigálásnak sem volt értelme. Doboltak, fütyültek, ordítottak éktelen módon a honszeretettől indulatos atyafiak, de dobálás nélkül, az nem az igazi.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Pályáztatás nélkül került a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő korábbi stratégiai főtanácsadója, aki kommunikációs tanácsadói munkakörben került alkalmazásra „további munkaviszony keretében”. Braun nemcsak Gyurcsány bizalmasa volt, hanem 2003-tól a Miniszterelnöki Hivatalban Medgyessy Péter kormányfősége alatt kommunikációs helyettes államtitkárrá nevezték ki, sőt, korábban a Szabad Demokraták Szövetsége kabinetfőnöki pozícióját is betöltötte.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A rendőrség szerint a családfő gyilkolta meg két kiskorú gyermekét és feleségét Tényőn, majd önmagával is végzett.
• Családi tragédia Tényőn: nem kívülről érkezett a gyilkos? + Videó + Képriport
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet – értesült a távirati iroda.
• Mesterházy ellen irányul a Gyurcsány-féle „évértékelő”?
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A tipográfiájában, színvilágában megváltozott weboldal továbbra is az orbanviktor.hu címen érhető el.
• Orbán: Stratégiai partnerként tekintünk Horvátországra
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottsága után, kedden a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság, mint a témáért felelős szakbizottság szavazott az élelmiszerek címkézéséről szóló jogszabálytervezetről. Áder János és Glattfelder Béla, fideszes európai parlamenti képviselők üdvözölték, hogy európai képviselőtársaik az általuk benyújtott módosító javaslatok többségét elfogadták.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Megszüntette Regőczi Miklós volt BKV-vezető előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) nem jogerősen kedden, és ezzel egyidejűleg ismét házi őrizetbe helyezte őt április 16-ig – közölte a Fővárosi Bíróság.
• Demszky módosított, sokat fog fizetni a következő kormány • További három hónapig maradhat előzetesben Regőczi
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Tíz helyszínen kezdhetik meg az energiacégek a Skócia körüli vizek hullám- és árapály-energiájának hasznosítását – tudósít a BBC. A kormányzati terv célja, hogy 1,2 gigawattnyi, eddig hagyományos módszerekkel termelt energiát zöldebb módszerekkel állítsanak elő. Az USA „Új veszélyforrások” nevű szenátusi bizottsága katonai és terrorelhárításban dolgozó szakértőket hallgatott meg, akik egyértelműen kijelentették: az internet létezése segíti a terrorizmust – számol be a The Christian Science Monitor.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Meghosszabbították az emberölés előkészületével gyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását – közölte a Fővárosi Bíróság kedden.
• Nem beszámíthatatlan a tömeggyilkosságra készülő egyetemista • Mészárlásra készült az egyetemista: 22 emberrel akart végezni + Videó • „Egy aberrált lövöldöző miatt kollektíve büntetik a sportlövészeket”
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szeretné lezárni az elmúlt korszakot és újat kíván nyitni, hiszen minden eddigi jobbító szándékuk kudarcba fulladt – ezekkel a szavakkal nyújtotta át Horváth Tamás kamarai elnök a gyógyszerészek 12 pontját Soltész Miklósnak, a Fidesz–KDNP népjóléti kabinetje vezetőjének kedden Budapesten, a kamara székházában.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A parlamentek közötti együttműködésről, különösen a gazdaságiakról tárgyalt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke küldöttség élén a Dél-afrikai Köztársaságban tett látogatásán. A hétvégén Újhelyi István és Nyakó István koszorúzott Sanghajban, míg korábban Veres János vett részt távol-keleti kiruccanáson.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Az adócentralizáció a GDP 39 százalékáról négy év alatt 10 százalékponttal csökkenthető: adócsökkentéssel, illetve egyszerűbb és átlátható adórendszer révén – mondta Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, a jegybank korábbi elnöke a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) keddi, budapesti rendezvényén.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Az Európai Uniónak szolidárisnak kell lennie Görögországgal a válságkezelés kapcsán – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök kedden Budapesten azt követően, hogy tárgyalt görög partnerével. Jeórjiosz Papandreu a találkozó után kiemelte: országa nem kér pénzügyi mentőövet az EU-tól.
• Papandreu: A berlini fal után a Wall Street is leomlott
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer működése még mindig nem kellően rendszerszerű, egyes szervei pedig elérhetetlenek a gyermekek számára; nem ritka az sem, hogy a jelzőrendszer tagjai azért nem teljesítik kötelezettségüket, mert személyes megtorlástól tartanak – közölte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kedden.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Navracsics Tibor szerint a március 15-i nagygyűlések alapján bebizonyosodott, hogy egyetlen pártnak van mondanivalója Magyarország jövőjéről, ez pedig a Fidesz.
• Kampányüzemmódba kapcsolt az Új Demokrácia Központ • Orbán: Csak a Fidesz képes megszervezni és végrehajtani a változást + Videó + Képriport
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Elmegy a BKV-s ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság szerdai ülésére Hagyó Miklós. A volt szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta: 23 kérdést kapott írásban a testület elnökétől, és az ülésen mindegyikre válaszolni is fog.
• Hagyó eladta érdi házát Tóbiásnak
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Sólyom László köztársasági elnökhöz és Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordult Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke annak érdekében, hogy függesszék fel az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. kényszer-végelszámolását – hangzott el sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Mesterházy Attila szerint pozitívum, hogy szocialista kormányzás alatt derültek ki a korrupciós esetek, mert ez bizonyítja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az MSZP kormányfőjelöltje szerint Gyurcsány évértékelője nem ellene irányul, mert a választókról és az ország jövőjéről van szó.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla Weiszenberger László büntetését, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta kedden az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el Borovszky Tímea egy internetes portálra a múlt héten felkerült szeptemberi kihallgatási jegyzőkönyve miatt – közölte az ügyészség kedden.
• Vesztegetés, hivatali visszaélés: Borovszky és Nagy bíróság előtt
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol a német exportot érintő francia bírálatokról. A Der Tagesspiegel ismerteti a német fegyverkivitel jelentős növekedését taglaló stockholmi jelentést. Eszerint Görögország az ötödik legnagyobb fegyverimportőr a világon.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Az egy főre fordított egészségügyi kiadások jelentős emelését kéri a tavasszal felálló új kormánytól a FAKOOSZ – Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége; az alapellátás finanszírozását első lépésben 40 százalékkal kellene megemelni – indítványozza a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Jelentős, a tervezett húsz helyett a szén-dioxid-kibocsátás harminc százalékos csökkentését ajánlja az Európai Unió döntéshozóinak figyelmébe egy hétfőn bemutatott tanulmány. A CE Delft tanácsadócég szakértői szerint ez sem okozna komolyabb megterhelést a tagállamoknak, ugyanakkor még mindig tíz százalékponttal marad el attól a szinttől, amely az egyre radikálisabb klímaváltozás megállításához szükséges.
• Tovább vizsgálják a szén-dioxid-csökkentés kérdését • Lekapcsoljuk a villanyt, és elszabadul a pokol
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Az idén először lesznek többen az Európai Unióban a nyugdíjasok, mint az újonnan munkát vállaló fiatalok – áll az Allianz biztosító elemzésében.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is 7900 hektár nagyságú a belvíz által elöntött terület – közölte Dajka István, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főmérnöke kedden. Ugyanakkor a Berettyó alsó szakaszán, és Békésben mérsékelték a készültséget.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) párt megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a szorult helyzetben lévő MSZP alattomos, szegényellenes és rasszista érveléssel igyekszik elhódítani a Jobbik szavazóit. A SZEMA közleményében elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja az MSZP új családtámogatási rendszerre tett populista, szegény- és romaellenes javaslatát. A „gyermekvállalás-biznisz” kifejezés eddig csak a Jobbik szótárában szerepelt.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
A környezetvédelmi tárcát megtartanák, sőt erősítenék is azok a pártok – az MDF, az SZDSZ és az LMP –, amelyek részletesen válaszoltak hat környezetvédő szervezet kérdéseire. Ugyancsak egyetértenek abban, hogy fontos a vízvagyon és az erdők védelme. A Fidesz válaszában hangsúlyozta: véget fog vetni annak a tarthatatlan állapotnak, amelyben „szemétlerakóként kezelik hazánkat”.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Lekerült a napirendről a MÁV-csoport szétbontása két, személyszállító és pályavasúti cégre; a vasúttársaság a tervezetthez képest 29 milliárd forinttal mérsékelte 2009. évi veszteségét – olvasható Andrási Miklósnak, a MÁV elnök-vezérizgatójának kedden a Világgazdaságban megjelent interjújában.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Miközben az MSZP-n kívül az összes parlamentbe jutásra esélyes párt és maguk a tanárok is keményebb fellépést tartanak szükségesnek az iskolai brutalitással szemben, a Hiller István által felkért szakértői bizottság szerint minden dolog pusztán pedagógiai kérdés, az agresszív gyerek kizárása pedig kifejezetten káros. Mondják ezt azok a szakemberek, akik két éve dolgoznak az agresszió megfékezéséért, ez idő alatt pedig minden képzeletet felülmúlt a brutalitás foka.
Teljes cikk »
|
2010. március 16.
Büntetőjogi következményei is lehetnek, hogy az utóbbi években tudatosan visszatartotta az építőiparnak járó állami pénzeket a kormányzat. A 2008-ban meghirdetett és elbírált panelpályázatok 22 milliárd forintos összegének kifizetése például egyre késik, és a szocialisták az épületenergetika területén is 20 milliárd forint fedezet nélküli ígérvényt hagytak maguk után. Ezzel az állam nemcsak a körbetartozást erősíti, hanem tudatosan megsérti az államháztartási törvényt, ami miatt felelősségre vonás következhet – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Teljes cikk »
|