Keresse a hétvégi magazint szombaton a Magyar Nemzetben az újságárusoknál!

Legfrissebb, március 20-i számunkból ajánljuk:
• Fialtatók
Ma már mindenkinek lehet gyermeke, ha másként nem, hát úgy, hogy vesz magának ivarsejteket. Ha nem megy törvényes úton, akkor a virágzó feketepiacon. Hazánkban nem nehéz olyan nőket találni, akik szinte főállásban árulják petesejtjüket a leendő szülőknek, jóllehet a törvények tiltják, hogy ezért pénzt fogadjanak el. (21., 24-25. oldal)
• Kiszállás a pokolból
Nemcsak a közönség, a szakma is az idei pesti mustra megmentőjeként várta a 38 éves rendező, Hajdu Szabolcs új premierfilmjét, a Biblioteque Pascalt, amely elnyerte a Magyar Filmszemle több díját (köztük a fődíjat), és sikert aratott a Berlinalén is. A rendező felesége, Török-Illyés Orsolya által alakított főhős egy prostitúcióba kényszerült erdélyi lány, aki sajátos színezettel meséli el viszontagságos történetét. (23. oldal)
• Ötszázezer birka
Majd harmincévnyi viszonylagos nyugalom után eljött a hozzáértők által már borítékolt viszály korszaka: kiújult az ellentét Nagy-Britannia és Argentína között a Falkland/Malvin-szigetek fennhatóságáról. Ha az olaj ára olyan szintre emelkedik – jósolták évekkel ezelőtt a szakértők –, hogy a szigetek környékéről már érdemes lesz felhozni az ásványkincset, akkor eljön ez az időszak. A brit Desire Petroleum a közelmúltban az Atlanti-óceán déli végén megkezdte az olajfúrásokat. (26-27. oldal)
• Sáveltolás
A Gyurcsány-rezsimet fémjelző megalomán kormányzati negyed terviből már biztosan nem lesz semmi, ha azonban kitart a politikai elhatározás, a Nyugati Pályaudvar mögötti szemétdomb és romhalmaz helyén európai színvonalú kulturális-szabadidős centrum épülhet. De az első kapavágásig még éveket kell várni. (30-31. oldal)
• Spirál az égbe
Tarbay Ede versein, írásain, drámáin nemzedékek nőttek fel; nevéhez olyan sikeres produkciók kapcsolódnak, mint a Varjúdombi mesék, A Tenkes kapitánya, vagy a Fekete István kisregényből készült sikeres rajzfilm, a Vuk. Írt rádiójátékot és filozofikus esszét, műveinek bibliográfiája több mint háromszáz tételt tesz ki, évtizedek óta publikál folyóiratokban, életéről mégis keveset tudunk. (33. oldal)
• Megjelölt vívózsákok
Gerevich Aaladár, aki nem tudott védekezni (40. oldal)
Keresse szombaton a Magyar Nemzetet és benne a Hétvégi Magazint az újságárusoknál!